A gyermekpornográfia haszonélvezői és használói ellen indított razziasorozatban 63 embert vett őrizetbe a spanyol rendőrség vasárnapi madridi bejelentése szerint. Az összesen öt akciót egybefogó razziák során jelentős mennyiségű pornográf anyagot is lefoglaltak. A rendőröket egy korábbi, még 2005-ös feljelentés vezette nyomra, amely szerint rajzfilmek címei alatt kiskorúak főszereplésével forgatott pornográf filmeket terítenek az interneten, egy fájlcserés honlap segítségével. Az internetes árusítást lehetővé tevő műszaki berendezéseket Barcelona közelében lefoglalták, itt négy embert vettek őrizetbe. A gyermekpornográfiáért beérkezett utalásokat egy spanyol cég kapta, amelyet még 2005-ben két orosz származású személy alapított. A razziákat megelőzően négy oroszt vettek őrizetbe a spanyol tengerparton, majd ennek nyomán húsz olyan illetőt, akik gyermekpornográfiát ábrázoló adathordozókat vásároltak. A spanyol rendőrség vasárnapi bejelentése szerint a pedofilok elleni akciót a német, az amerikai és az új-zélandi rendőrséggel együttműködve hajtották végre. (MTI)