A rugalmas munkafeltételekkel dolgozók általában egészségesebb életet élnek, mint a kötött rendben munkába járók - mutatták ki első ízben amerikai szakemberek. A kutatók egy multinacionális gyógyszergyártó cég alkalmazottainak egyharmadát, 3200 dolgozóját kérdezték ki a vezetőktől a raktárosokig, s arra az eredményre jutottak, hogy azok, akik a legrugalmasabb munkafeltételekkel dolgozhatnak, általában egészségesebb életvitelt folytatnak, így például sportolnak és eleget alszanak.
A jelenség pontos magyarázata egyelőre nem ismert, ám a kutatók azt mondják, hogy például egy kötött munkaidőben és munkafeltételekkel dolgozó ember nyilván hajlamosabb gyorsételeket enni, mint főzni-sütni, vagy hajlamosabb az estét pihenéssel tölteni, mint testmozgással.
A szakemberek szerint a kötetlen munkafeltételekkel dolgozó, s ezáltal egészségesebb alkalmazottak hatékonyabbak és egészségügyi szempontból is kevesebbe kerülnek a cégeknek. (MTI)