Pont került David Hasselhoff tavaly augusztus óta húzódó válási ügyének végére. Az egykori Baywatch és Knight Rider-sztár megegyezett volt feleségével gyermekeik felügyeletében és az anyagi kérdésekben - erősítette meg a színész ügyvédje.
Hasselhoff 16 évi házasság után vált el Pamela Bach-tól, ám tinédzser lányaik elhelyezéséről és támogatásuk összegéről mindeddig nem tudtak megállapodni a felek. "Örülök, hogy minden megoldódott és büszke vagyok a gyermekeimre, akik erősek maradtak és méltósággal viselkedtek ez alatt a nehéz időszak alatt" - írta kedden kiadott közleményében az 55 esztendős színész.
A megállapodás alapján a volt házastársak közösen gyakorolhatják a felügyeletet a 17 éves Taylor és a 15 éves Hayley felett, Bach pedig a San Fernando Valley-beli otthonuk eladásáig továbbra is a családi házban lakhat. A Hasselhoff által vállalt ex-nejének és gyermekeinek járó tartásdíj összegét nem hozták nyilvánosságra. (MTI)