Az énekesnő taxisofőr apja  azt állítja, lánya az elmúlt két hétben kicsit összeszedte magát, "erősebb és egészségesebb". Mitch Winehouse biztos benne, hogy a karibi újévi nyaralás után lánya tovább folytatja egészségesebb életmódját - mondta el az apa a Sunday Mirrornak. "Nem volt hajlandó rehabra menni, de ettől a nyaralástól talán a rehab jön el hozzá" - fogalmazott az apa, aki nem a szavak embere. "Megkezdte a kezeléseket, a nyaralás után folytatni is fogja. Szerettem volna vele menni, de nem akarta az öreg apját maga körül". Wino pénteken utazott el Barbadosra, ahonnan Mustique szigetére repült, Bryan Adams luxusvillájába.

Férje, Blake Fielder-Civil eközben egyáltalán nincs ilyen jól a börtönben, ahová azért került, mert tettestársak segítségével megvert egy csapost, majd vallomásának visszavonására akarta kényszeríteni. Egy rabtársa szerint egészen megtört: "Egyáltalán nem ijesztő fickó. Sokkal inkább elveszettnek tűnik" - mondta az egykori cellatárs a Sunday Mirrornak. "Azt mondja, egyszerűen el se tudja hinni, hogy pár hete még valami díjátadó vacsorán volt Amyvel, ahol olyan figurákkal kezelt, mint Snoop Dogg, meg Lewis Hamilton, és a legdrágább pezsgőt itták. Most meg itt ül a börtönben, bűnözők közt". Az informátor szerint Fielder-Civil nincs túl nagy biztonságban odabent: "Hallottam olyat is, hogy nem sokan kedvelik. Tudják itt benn, hogy egy gazdag feleséggel a háttérben komoly pénzt jelenthet, ha valaki bántani próbálná, úgyhogy minden mozdulatára vigyáznia kell".