Pokorni Zoltán a sajtótájékoztatón elmondta: a díjjal járó nettó 500 ezer forintot minden évben annak a színművésznek ítélik oda, aki kiemelkedő művészi teljesítménye mellett a társulaton belül fontos közösségépítő szerepet vállal. A díjat szavazás útján ítélik oda: a magyarországi és a határon túli magyar kőszínházak színészei szavazhatnak arra a kollégájukra, akit érdemesnek tartanak a díj elnyerésére. Csak azok a színészek szavazhatnak, akik regisztrálják magukat a szavazólapon és azt a társulatuk titkárságán leadják - tette hozzá a polgármester.
A szavazólapokat február 12-ig kell elküldeni az egyik alapítóhoz, a Mozaik Művészegyütteshez. Az elismerést március 16-án a Nemzeti Színházban rendezendő gálán adják át - mondta Jordán Tamás, a teátrum főigazgatója.
Kaszás Attila 47 éves korában, 2007. március 23-án hunyt el. (MTI)