Az énekesnő a Bors szerint be tudja bizonyítani, hogy az ellene felhozott vádak felében nem vétkes, ezért perújrafelvételt kér a bíróságtól. „A tárgyaláson megjelent negyven hitelezőből harmincat nem ismerek. Úgy érzem koncepciós per áldozta vagyok. a tizenegy tanúból nyolcat meg sem hallgattak. Azt sem értem, miért nem engedte meg a bíróság, hogy eladjam az előre leforgatott adáskazettákat, amelyeknek bevételéből törleszthettem volna a tartozásom.”

Zalatnay azt is említette a napilap munkatársának, hogy egy cég jelentkezett, hogy segítene rendezni a maradék adósságokat. Továbbá ismét ígéretet tett arra, hogy szépen-lassan kifizeti mindenkinek azt, amivel tartózik.