Jordan pocsék anya, aki gyorséttermi koszttal tömi és elhanyagolja gyerekeit, valamint káromkodni tanítja beteg és vak kisfiát – nyilatkozta Anglia első számú celebpárjának egykori dadusa, Becky Gauld. A páros életéről The Baby Diaries címmel valóságshow is készült, ami a 25 éves dada szerint megtévesztő képet nyújtott a család mindnennapjairól. „A nézők nagyon megdöbbennének azon, amit én láttam. Jordanék egyetlen dolgot csinálnak úgy mint egy normális család: fotózkodnak” – mondta az egykori dadus, aki most alaposan kipakolt a News of the World című magazinnak. Gauld szerint Jordannek nem volt türelme egészséges ételeket készíteni, így megengedte beteg és vak kisfiának, Harveynak, hogy egyszerre 20 csirkefalatkát megegyen, annak ellenére, hogy az orvos szerint a kisfiú akár bele is halhat, ha nem tartja be a szigorú diétát. Az előző házasságából született Harveynak ezen kívül trágár szavakat tanított, hogy aztán később Andréval kiröhögjék a kisfiút. A dada szerint a párosnál a gyerekvédelmi hatóság is kérdezősködött, amikor a vak kisfiú leforrázta magát. A dada még azt is elmesélte, Jordan sms-t küldött neki, mert nem tudott kikelni az ágyból, hogy megvigasztalja a síró Juniort. A házaspár nyáron rúgta ki Gauldot, mert a show alatt szabadságot vett ki. Az egykori dada 4000 fontos kártérítést kapott és elmondása szerint nagyon boldog, hogy végre megszabadult Jordanéktől.