Ausztrál nők milliói kétszer annyi alkoholt isznak, mint gondolják - mutatták ki egy országos felméréssel. Az országos drogkutató intézet munkatársai azt a jelenséget, hogy a nők rosszul becsülik meg, mennyi szeszesitalt fogyasztanak, főként a nagyobb poharak elterjedésével és az alkoholtartalom ingadozásával magyarázzák - tudtuk meg az MTI-től. A Sunday Telegraph idézte Steve Allsop professzort, aki elmondta, hogy a nagy mértékű alkoholfogyasztás következtében a nők egész nemzedéke vált hajlamosabbá a hízásra, rákra, agy- és májkárosodásra. A felmérés során azt kérdezték meg a hölgyektől, hogy hetente hány standard mennyiségű italt fogyasztanak el, és kiderült, hogy amikor azt válaszolták, hogy három pohár bort, akkor valójában hat pohárral ittak. A nők mind anyagi, mind társadalmi értelemben kivívott függetlensége azt is eredményezte, hogy köztük is megjelentek a nagyivók. E tekintetben a vezető beosztásban dolgozó hölgyek vannak a legnagyobb veszélynek kitéve - mutatott rá Allsop professzor. A szövetségi kormánynak máris reagált a problémára, és azt tervezi, hogy oktató jelzéseket helyeztet el a borospalackokon, hogy a fogyasztók tisztában lehessenek vele, mennyi és milyen erősségű alkoholt fogyasztanak.