A vállaltan meleg Sugár Bertalan szeretne gyereket vállalni. Az énekes a TV2 Aktív című műsorában elmondta, három éve él együtt barátjával, akivel együtt szeretne felnevelni egy gyereket. Az énekes úgy fogalmazott, szívvel és aggyal a családalapításon vannak, ha lakásvásárlásra gondolnak, bizonyos, hogy olyan lakást néznek majd, ahol kialakítható gyerekszoba is. Bery kétféleképp látja lehetségesnek a gyerekvállalást: partnerével együtt örökbefogad, vagy pedig béranya segítségét veszik igénybe. Mint elmondta, nem jelenthet problémát az utóbbi sem, hiszen barátjával megbíznak egymásban.