Az olaszok előszeretettel vásárolnak hamis Gucci táskákat és Rolex órákat, de az olasz rendőrség Szicíliában az eredetihez megszólalásig hasonló hamis Ferrarikat talált, melyeket az eredeti ár töredékéért árultak. A hatóság 15 embert tartóztatott le az üggyel kapcsolatban, akik jelentős árengedménnyel forgalmazták a tűzpiros sportkocsikat. A rendőrség szerint a vásárlók tisztában voltak azzal, hogy hamisítványt vesznek. A rendőrség véleménye szerint "nagyon ügyes" bűnbanda az autók karosszériáját szerelte össze néhány eredeti, de túlnyomórészt más autókról szerzett hamis alkatrészből, így építették be az alvázat, a tetőt, a motorháztetőt, a csomagtartó tetőt, az ajtókat. Az egyes darabokat úgy módosították, hogy klasszikus Ferrari-modellekre hasonlítsanak, mint például a 328-as GTB, melyet a 80-as évek vége óta nem gyártanak. Az autókat kb. 20.000 euróért (bő ötmillió forint) adták el, ami nagyjából a valódi ár tizedének felel meg. A rendőrség lefoglalt 21 autót, melyből 14-et már eladtak, hetet még építettek.

Hogy az autók összes egyéb alkatrészét a hamisítók hogyan szerezték be, arról nem ír a Reuters.