A megrögzött dohányosok számára magasabb juttatást helyez kilátásba a Paerel Leven holland önkéntes kiegészítő nyugdíjpénztár, tekintettel arra, hogy várható élettartamuk rövidebb. Az akár 16 százalékos prémiumban azok részesülhetnek, akik legalább 20 ezer euróval (5,3 millió forint) szállnak be a kiegészítő nyugdíjpénztárba, és főleg: bizonyítani tudják, hogy szenvedélyes dohányosok.

A Paerel Leven szerint ez azt jelenti, hogy az illető legkevesebb öt éve legalább napi tíz szál cigarettát vagy hat szivart, illetve ugyanannyi, pipára való dohányt füstöl el. Igazolnia kell továbbá: legalább egyszer próbálkozott már azzal, hogy felhagyjon káros szenvedélyével, de hiába. A jelentkező erre vonatkozó nyilatkozatának tartalmát megfelelő vizeletvizsgálati eredménnyel kell igazolni. A Hollandiában egyelőre egyedülálló kezdeményezés ötletét egy - a dohányosok védelmére létrehozott - alapítvány vetette fel, egy hasonló, Nagy-Britanniában már bevált kísérlet alapján. (MTI)