A Hobo Blues Band új albumán szereplő Túlélő trallala azokról az ügynökökről szól, akik jelentettek Hobóról a szocializmus alatt. „Élj a Dombon tovább, dagadt Júdás, lompos hülye” – hangzik a dalban az ítélet azokról, akik Hobo szerint jelentéseket írtak róla. Az eredeti, neveket tartalmazó akták eltűntek, ezért nem került nyilvánosságra az ügynökök neve, de Hobo beleírta a dalba, amit fontosnak tartott. Egyébként az énekest (eredeti nevén Földes László) 1968-ban kirúgták az egyetemről egy szerzeménye miatt, útlevelét bevonták, bántalmazták. A Blikknek elmondta, Vikidál Gyula azt hitte, hogy haragszik rá, amiért ő is jelentett róla, de ez nem igaz, mert már tisztázták a félreértést. Hobo azoknak akart beolvasni, akiknek a leleplezést is sikerült elkerülniük eddig.