A modell Kozakura Szerenát a bíróság azért mentette fel, mert egy neki felrótt bűntény helyszíni rekonstrukcióján bebizonyosodott, hogy az óriási kebleivel egyszerűen nem fért volna át azon az ajtólyukon, amelyen a vád szerint behatolt áldozata lakásába. Miután felmentették, Kozakurát azonnal meghívták a televízióba, és ott egy kartonlemezen vágott lyukon demonstrálta, hogy bizony nem fért volna át az ajtón.

A 110 cm-es mellkörfogatú, 38 éves japán dámát tavaly első fokon bűnösnek mondták ki a magántulajdon sérelmére elkövetett rombolás bűnében, miután egy férfi azzal vádolta, hogy berúgta otthonának faajtaját és a lyukon át behatolt a lakásába - mert ő maga, mármint a feljelentő, egy másik nővel tartózkodott ott. A vádlott szerint azonban a lyukat maga a férfi okozta az ajtón.

A fellebbviteli tárgyaláson a hölgy ügyvéde elővett egy kartonlemezt és azon bizonyította, hogy a vád lehetetlenség, a kebelméret miatt védence nem férhetett át.  A fellebbviteli tárgyalás bírái tökéletesen megőrizték önuralmukat, arcizmuk sem rebbent a demonstráció alatt - mondta el a tévében Kozakura. Végül felmentették a volt manökent, méghozzá azzal az indokkal, hogy a vádló tanúvallomásával kapcsolatban nagyon komoly kételyek merültek fel. (MTI)