A Blikk információi szerint a Madách Színház szeretné, ha az éppen válófélben lévő énekes szerepelne a József és a színes szélesvásznú álomkabát című darabban, amit a tervek szerint május 30-án mutatnának be. A lap úgy tudja, hogy a Gáspár Lacinak a Fáraó bőrébe kellene belebújnia. Ezt azonban sem a színház, sem az énekes sajtósa nem erősítette meg. A Madách Színház azzal kapcsolatban sem nyilatkozott, hogy Gesztesi Károly neve is szóba került-e. Egyelőre azonban csak annyi biztos, hogy az egyik szereposztás szerint Posta Victor alakítja majd az uralkodót.