A Sun információi szerint ismeretlen személyek a Nirvana egykori frontemberének társadalombiztosítási-számával vásároltak egy 3.2 millió dollárt (553 millió forintot) érő házat. Sőt, Cobain özvegye, Courtney Love szerint a szélhámosok 188 hitelkártyát igényeltek a nevében, csekkek tűntek el, és autókat is vettek felhasználva a házaspár adatait.
Az énekesnőnek már öt éve feltűnt, hogy valami nincs rendben, ezen a héten pedig átnyújtotta az igazságügyi szakértők által végzett vizsgálat eredményeit a rendőrségnek. "Senki nem hitt nekem egészen eddig. Nemrég ellenőriztettem a férjem TB-számát, és ekkor derült ki, hogy van egy háza New Brunswickban, amit tavaly vett. Kíváncsi vagyok hogyan? Ha él, akkor jobban teszi, ha hazahúzza a seggét!" - nyilatkozta Love a lapnak.