A tokiói nemzeti rákközpont tanulmánya szerint azok a nők vannak kevésbé kitéve a mellrák veszélyének, akiknek szervezetében magas a szójában lévő genisztein aránya. E megállapításhoz mintegy 25 ezer, 40 és 69 év közötti nőt vizsgáltak meg egy átlagosan 10,5 éves időszakban, különös tekintettel különböző formájú szójafogyasztásukra. Ez lehetett a tofuként ismert szójasajt, leves, a "natto" névre hallgató erjesztett szójabab.
A kutatók kapcsolatot kerestek a szervezetben lévő genisztein-koncentráció és a mellrák között, összehasonlítva 144 mellrákban szenvedő és 288 egészséges nő vérmintáját. Ebből kiderült, hogy azoknak, akiknek a szervezetében magas volt a genisztein aránya, háromszor kisebb volt a mellrák-veszélyeztetésük, mint azoknak, akiknek alacsonyabb volt ez az arány. A tanulmány ugyanakkor figyelmeztetett: a genisztein túlzott, különösen étrend-kiegészítőként való fogyasztása fordított hatással járhat.
Egy másik, szintén nemrégiben Japánban közzétett tanulmány szintén a szója jótékony egészségügyi hatását állapította meg: kimutatták ugyanis, hogy azok a nők, akik rendszeresen fogyasztanak szója-alapú ételeket, háromszor-négyszer kisebb arányban vannak csak kitéve a szívroham veszélyének, mint szóját nem fogyasztó társaik. (MTI)