Az énekes bár pár éve szólópályára lépett, úgy érzi az is előfordulhat, hogy egy koncert erejéig összeáll még a zenekar. „Közös lemezt valószínűleg már nem készítünk” – mondta a Borsnak Dobrády. A zeneszerző tavaly már nekifutott egy önálló koncertsorozatnak, de a szponzora az utolsó pillanatban visszalépett, így csak néhány nótaestet élvezhetett a közönség. Ezt egy csendesebb időszak követte, de az énekes nem aggódik, mert utolsó lemeze lassan bearanyozódik.

„Sikerült tíz alatt letenni valamit az asztalra. Azt hiszem ennek az időszaknak a sikere a jövőm záloga. Idén egyébként sűrűbbé válnak a koncertek, és elindítok egy újabb kezdeményezést is. ezek szűk körben megtartott fellépések lesznek, a tősgyökeres rajongóknak, de persze azt is remélem, hogy egyszer még állhatok a Kisstadion színpadán is.”