Nem engedélyeztették a TV2 Az igazság ára című műsorban használt hazugságvizsgálót – írta meg a Blikk. A négy- vagy többsávos poligráf készülék – amilyet a műsorban is használnak – haditechnikának minősül és engedélyt kell rá kérni a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivataltól, amit az Inográf Kft nem tett meg, pedig mint a gép tulajdonosának kötelessége lett volna. Fila László, a Kft egyik tulajdonosa a Blikknek cáfolta a híreszteléseket és hozzátette, hogy a TV2 megtiltotta neki, hogy nyilatkozzon. Azt azonban büszkén újságolta, hogy a műsorban használt poligráf az egyik legmodernebb hazugságvizsgáló készülék.

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal súlyos pénzbírsággal is büntetheti a vétkest. Magyar Rita a TV2 PR-csoport vezetője elmondta, hogy az általuk használt készüléket még a törvény megszületés előtt hozták be az országba. „Amikor a TV2-vel szerződésben levő cég importálta a poligráfot az még nem volt engedélyköteles, ráadásul nem igazságügyi, katonai, vagy hatósági mérésre használjuk.”

A Blikk megkeresésére Magyar György ügyvéd annyit mondott, hogy ha a készülék a törvény hatályossága előtt került az országba utólag akkor is engedélyeztetni kell.