A FAWA Médiaválogatott edzőtáborba vonult, ám ahelyett, hogy sportoltak volna, a húrok közé csaptak. Farkasházy Tivadar, Beleznay Endre, Kefír és Babicsek Bernát végül úgy döntött: együttest alapítanak -legalábbis a szerkesztőségünkhöz érkezett sajtóanyag erre enged következtetni.  „A fiatal kollégák lendülete annyira magával ragadott, hogy úgy gondoltam: nem maradhatok ki a buliból. Nem játszom hangszeren, ezért a bikali kastélyszálló vezetői 1 és 2 forintosokat tettek egy üdítősüvegbe, hogy azzal csöröghessek. Ám sajnos az érmék összeragadtak, úgyhogy végül két kanállal adtam az ütemet a többieknek” – mondta jemmelésnek sem minősíthető produkcióról Farkasházy Tivadar.

Az is kiderült, hogy Kefír számára is kihívást jelentett, hogy nem zongorán, hanem akusztikus gitáron kellett játszania. „A zongora sokkal közelebb áll hozzám. Gitártudásom hagy némi kívánnivalót maga után, de lelkes vagyok, és folyamatosan fejlesztem magam, hisz imádok zenélni” – ismerte be hiányosságát a V-tech énekese. A zenekar egyetlen profi zenésze, aki saját hangszerén – tangóharmonikán – bizonyíthatott Babicsek Bernát volt. Beleznay Endre pedig egy meghatározhatatlan fúvós hangszeren „zümmögött” – állt a hírben. Egyelőre még nem tisztázott, hogy melyik tag, milyen hangszeren játszik majd, ahogy az sem, kiket büntetnek a közösen szerzett zajjal.