A Guns N' Roses tagjai és Amerikában minden ember ingyen Dr Pepper üdítőitalt kap, amennyiben az együttes 2008-ban befejezi a közel húsz éve beígért új albumát, a Chinese Democracyt. Az amerikai üdítőgyártó óriáscég hivatalos közleményben könyörgött Axl Rose-nak, az együttes frontemberének, hogy készítse el végre a régóta várt lemezt, mert, mint írták, elegük van az egyszámos sztárokból és a gimnazistákról szóló musicalekből, számol be a Független Hírügynökség.

Axl meglepődött a gyártó támogatásán, mint olvasható az együttes hivatalos honlapján, nem tudnak róla, hogy a kiadó kötött volna a céggel megállapodást. Az énekes válaszában viszont nem árulta el, kész lesz-e az album idén. A Guns N' Roses eredeti felállásában 1993 óta nem koncertezik, többen saját zenekart alapítottak. Axl Rose az együttesből kivált két gitáros, Slash és Buckethead nélkül turnézik, két évvel ezelőtt Magyarországon is fellépett.