Miután Cameron Diaz és Justin Timberlake szakítottak, a színésznő nem állapodott meg egyetlen férfi mellett sem. A Sun című napilapnak ennek okairól elmondta, hogy valójában párkapcsolat nélkül is tökéletesen boldog. A színésznő állítása szerint ugyan lenne lehetősége kapcsolatban élni, de még nem készült fel rá. Az interjú során Diaz elismételte, amit eddig is sokat hangoztatott már, vagyis hogy imádja az életét, és nem érzi úgy, hogy bármi oka lenne szégyenkezni, amiért boldog. A mondandóját azzal a közhellyel zárta: elhatározta, hogy magánélete helyett inkább karrierjére fog koncentrálni.