Daniel Craig első csókja megváltoztatta életét – írta meg a Female First. Az új James Bond 15 éves volt, amikor átélte azt a szenvedélyes ölelést, ami után olyan érzések lobbantak fel benne, hogy tudta, eljött a szex ideje az életében. “Emlékszem az érzésre, hogy “Úristen! Hozzá értem!”. Korábban olvastunk magazinokban ezekről a dolgokról, de semmi nem tudott igazán felkészíteni, aztán egyszer csak azon kapod magad, hogy már te csinálod. Ezek a pillanatok meghatározták az egész életem” – mesélte átéléssel a sztár. “Minden elkezd égni és szikrázikni amikor először készülsz szexre és ez az egész egy nagy érzelmi káosz. Utána jön a következő akadály. Nem sokára felnőtt leszel, de mit jelent ez az egész?” Craig a filmproducer Satsuki Mitchell mellett találta meg a szerelmet, akinek hálás lehet, amiért figyelt rá, hogy józan maradjon amíg megkapta Bond szerepét 2005-ben. “Egyedül lenni szomorú, beteges és hátborzongató. Én nem bízom magamban, ezért szükségem van a harmóniára” – tette hozzá a 40 éves színész.