Szikora János zsűrielnök vétója után összeverekedtek Torma Emese és Herczeg Flóra rajongói, írja a Bors. Torma Emese rajongói nem tudták elfogadni, hogy négy zsűritag ítélete ellenére a zsűri elnöke mégis Hercezeg Flórának adta Réka szerepét, így a szimpatizánsok közül ketten összeverekedtek, ám sikerült szétválasztani őket, mielőtt a biztonságiak megérkeztek. Állítólag Szikora Jánosnak is az öltözőbe kellett menekülnie a felháborodott rajongók elől. A műsor producere, Rosta Mária elmondta, a jubileumi bemutatón Torma Emese lemezszerződést és egy ötszázezer forint értékű bankkártyát kap majd Szörényi Leventétől fájdalomdíjként, és elképzelhető, hogy később felváltva játszhatnak Herczeg Flórával. A résztvevők, de még a műsorvezető, Gundel Takács Gábor sem ismerte megfelelően a szabályokat, amelyek szerint az elnök megvétózhatja a zsűri döntését. "Úgy érzem, a nézőkkel közölhették volna a szabályt. Nem véletlen, hogy sokan fel voltak háborodva" - mondta Torma Emese.