horoszkóp

Gregor Bernadett még egy gyereket szeretne

2008.05.11. 11:57

Gregor Bernadett bevállalna egy harmadik gyereket is, derül ki a Blikknek adott interjújából. A 36 éves szépség hozzátette, hogy csak negyvenéves koráig hajlandó szülni, mert nem akar a saját gyermeke nagymamája lenni. „Nem ellenkezem, bőven belefér a következő ötéves tervbe. Megszerettem az illatos, pelyhes fejű kisbabákat. Szeretnék még egy gyereket!” – jelentette ki határozottan a színésznő. Gregor Bernadett jelenleg maximálisan elégedett az életével és már nem a munka számára a legfontosabb.

„A család a legfontosabb és csak utána jön minden más.  Ma már megmosolygom azt, aki könyököl egy szerepért. Bemegyek, megcsinálom, de hogy ez legyen az életem? Megöregedtem!” – magyarázta a kétgyermekes anya. A színésznő elég sok kapcsolatot tudhat háta mögött, aminek okáról szintén beszélt a Blikknek. „Annyi sikertlene próbálkozás után beláttam, hogy a boldogságot nem lehet egy másik embertől elvárni. Régen úgy éreztem, hogy ha kilépek és lesz egy új kapcsolatom, ha helyet változtatok, az előrevisz. Ma már tudom, hogy a harmóniát magamban kell megtalálnom.”