A Szex és New York című sikeres tévésorozat filmváltozata két izraeli városban beharangozó plakátok nélkül fog hamarosan debütálni, mivel az illetékesek nem akarják a "szex" szót látni az óriásplakátokon. Jeruzsálem és Petah Tikva város hivatalnokai azzal is beérték volna, ha a film plakátjairól lehagyják az inkriminált kifejezést, ám a helyi filmforgalmazó azzal érvelt, hogy a Coca-Colából sem lehet csak úgy elhagyni a Cocát.
Más izraeli városokban nem ütközött ellenállásba a romantikus vígjáték május 29-i világpremierjét reklámozó hirdetések kihelyezése. A televízió, az internet és az újságok pedig cenzúrázatlanul foglalkoznak a négy nő (Sarah Jessica Parker, Kim Cattrall, Cynthia Nixon, Kristin Davis) sztorijával.
Nem ez az első eset, hogy egy filmhirdetés ekkora gondot okoz Izraelben. A Tarzan című Disney-animáció esetében a rajzfilmfiú hiányos öltözékén háborodtak fel a vallásos zsidók, mert provokatívnak találták. Akkor úgy oldották meg az ügyet, hogy a már kitett plakátokat begyűjtötték, és nagyobb ágyékkötőt varázsoltak az őserdő fiára. A Szex és New York sem először veri ki a biztosítékot a vallásos érzelmű polgároknál. Néhány éve a tévésorozat egyik sztárszerepét alakító Sarah Jessica Parker lenge öltözetű kampányképeit kellett nagy hirtelen bevonni és disztingváltabbra cserélni. (MTI)