Kudarcot vallottak a medvék elüldözésére irányuló sorozatos hatósági intézkedések, így a romániai Brassó város lakosai kénytelenek együtt élni az ételt guberáló négylábúakkal. Legutóbb egy ház első emeletéről menekítettek le egy nőstény barnamedvét bocsával együtt. Pedig a helyi hatóságok eddig 120 ezer eurót költöttek távoltartásukra, eredménytelenül. 2004-ben például le akarták lőni őket. Az állatvédők nyomására azonban a hatóságok kénytelenek voltak visszakozni. Így született meg az ötlet, hogy költöztessék a medvéket távolabbi vidékre. Az eredeti életterükhöz hű állatok azonban hamar visszaszivárogtak és folytatták a kukázást Brassó lakótelepein. A hatóságok ezután nyugtatót csempésztek a medvék ételébe, de így sem sikerült lecsendesíteni őket. A szemételhordás időpontját is megváltoztatták, és lejárt szavatosságú ételt használtak csaliként azért, hogy leszoktassák őket a városi kukázásról. A medvék lakóhelyéhez legközelebb eső negyedet alacsony feszültségű árammal ellátott kerítéssel is körbevették, de ez a módszer sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Végül olyan, Olaszországból darabonként négyezer euróért importált szeméttároló konténereket szereltek fel a város szélén, amelyeket a medvék elméletileg nem tudnak felnyitni. A leleményes állatok azonban túljártak az emberek eszén, és csapatban kezdték látogatni Brassót, így egymást segítve továbbra is hozzáférnek a szeméttárolókban rejlő, számukra vonzerőt jelentő ínyenc falatokhoz. (MTI)