Másfél döglött légyért 340 ezer dollár - 55 millió forint - kártérítést követelt egy férfi Kanadában és meg is ítélték neki, ám a végső szó a legfelsőbb bíróságé, amely elvetette a kárigényt. A legyeket a férfi egy bontatlan palack kristályvízben találta, először egy egész legyet, azután még egy felet is meglátott az üvegben "fürdeni". A férfi azt állította és állítja még mindig, hogy a látvány miatt súlyos depresszióba zuhant, szorongások gyötrik, különleges fóbiáktól szenved, állandóan döglött legyek járnak az eszében. Mindezek miatt - hangoztatta a tárgyalásokon - összeomlott a nemi élete, fodrászata csődbe ment, de még a zuhanyozással is gondjai vannak, mert nemcsak a legyektől viszolyog, hanem a másfél döglött példány miatt a víztől is - írja az MTI.

"Jól tudjuk, hogy a legyek ürülékből lakmároznak, dögökön élvezkednek. Az esetem közegészségügyi probléma" - mondta a férfi a sajtónak. A légylátás még 2001-ben történt, azóta húzódott a per. A kártérítési igényt első fokon jogosnak találta egy bíróság, aztán egy fellebbviteli is. A férfi már dörzsölhette a markát, ám a palackozócég természetesen élt azzal, hogy fellebbezhet még a legfelsőbb bírósághoz is, amely márciusban kezdett foglalkozni a perrel, hogy aztán a héten elutasítsa a kárigényt. Az indoklás szerint a férfi reakciója annyira egyedi, hogy a palackozó cég nem láthatta előre a következményeket. Ami a pénzt illeti, a férfi nem hogy nem kap semennyit, hanem még ő fizethet több ezer dollárt perköltségként.