horoszkóp

Kártérítést követel az elcserélt spanyol lány

2008.05.28. 07:46
Hárommilió eurós kártérítést követel egy elcserélt ikerpár egyik fele Spanyolországban. Az ikrek egy Gran Canaríai kórházban születtek, ám egyiküket véletlenül egy másik családnak adták oda, miután kivették az inkubátorból. Ezzel egy időben egy másik család gyermekét odaadták az ikerlányok szüleinek, így a három kislányból kettő idegen családnál nevelkedett fel. A ma 35 éves ikerlányok szülőhelyükön találkoztak össze 2001-ben, teljesen véletlenül, egy barátnőnek köszönhetően. Ez a barátnő - mint az elcserélt lány ügyvédje, Sebastián Socorro a Cadena Ser spanyol kereskedelmi rádiónak elmondta - egy kereskedelmi központban dolgozott. A másik iker ide ment ruhát vásárolni. Az előadónő odament hozzá, hogy puszit adjon neki, mivel azt hitte, hogy a barátnőjét látja, a vevő azonban elhárította. Az eladónő azonnal felhívta barátnőjét, aki megerősítette, hogy nem is járt az áruházban. Néhány nap múlva azonban a másik ikerlány ismét felkereste az üzletet, és akkor megszervezték a két nővér első találkozását. Az ügyvéd szerint hasonlóságuk lenyűgöző. A jogi képviselő most 3 millió eurós kártérítést követel védencének az őt ért "erkölcsi kár" és az adminisztratív hibák miatt, amelyek károsan befolyásolták kliense "személyes és családi fejlődését". (MTI)