Egy indiai származású brit pár a kórházi dolgozók megrökönyödésére rögtön szülés után eldobta magától ikerlányait, mert azok nem fiúk voltak - írta csütörtökön a Sun című brit bulvárlap. Az 59 éves anya mesterséges megtermékenyítéssel esett teherbe - az eljárást Indiában végezték, mert a brit törvények ilyen idős korban már tiltják azt. A 72 éves apa a császárszülés után már rögtön arról kezdett el érdeklődni az orvosoknál, hogy feleségnek mennyi időt kell várnia a következő megtermékenyítésre, hátha az fiú lesz, aki tovább tudja vinni a család nevét. Indiában elterjedtnek számít, hogy a szülők magukra hagyják a "rossz nemű" gyermekeket, de a Sun információja szerint Nagy-Britanniában ez az első alkalom.

A kórház egyik munkatársa a brit lapnak nyilatkozva elmondta, hogy "mindenki teljesen megdöbbent" az esettől, nem értve, hogy "egy szülő hogyan tehet ilyesmit". Az egészséges ikreket a szülés után a wolverhamptoni kórházból a szülők lakhelyének számító Birmingham egyik kórházába szállították, de két héttel születésük után még senki sem látogatta meg őket. Az anya az orvosok tanácsa ellenére a szülés után azonnal elhagyta a kórházat. (FH)