Az Indiana Jones-sorozat sikeres felélesztése után a Paramount Pictures filmstúdió újabb szériahősét, az Eddie Murphy alakította, 14 éve visszavonult Beverly Hills-i zsarut helyezi ismét szolgálatba. A stúdió 2009-ben akarja leforgatni az új epizódot, és 2010-re tervezik a bemutatót - számolt be értesüléséről szerdán a The Variety című szaklap. Axel Foleyt, a szabálykerülő detroiti detektívet persze Murphy játszaná, aki maga is puhatolózott a Paramountnál az őt világsztárrá avató krimisorozat folytatásáról. A rendezésről Brett Ratnerrel tárgyal a stúdió. A trilógiát jegyző Jerry Bruckheimer már nem vállalta a producerséget, helyére Lorenzo di Bonaventura lép. A mozis újság honlapja szerint rövid időn belül az is eldől, ki írja majd a forgatókönyvet. Az első Beverly Hills-i zsaru 1984-ben debütált a vásznon, s világszerte 316 millió dolláros (49 milliárd forint) bevételt hozott a stúdiónak. A trilógia utolsó darabját 1994-ben indították útjára. A három rész együtt összesen közel 713 millió dollárt (110 milliárd forint) jövedelmezett. (MTI)