David Chow üzletember azt tervezi, hogy felépíti Makaón a budapesti Operaház pontos mását. A makaói tengerparton álló, nagyjából Margitsziget méretű Fishersman's Wharf szórakoztató központban több mint 20 olyan épület áll, amelyek a világ különböző nevezetességei alapján készültek. Ilyen például a római Colosseum, egy New Orleans-i, egy amszterdami, vagy egy velencei utcarészlet. Az épületek többségében kaszinók, játéktermek, éttermek működnek. David Chow - miután találkozott Szili Katalinnal, az Országgyűlés elnökével - az MTI-nek elmondta: mindenképpen szeretett volna egy, az európai kultúrát méltón megjelenítő épületet is felépíteni. Azért a magyar Operaházra esett a választása, mert miután magyar üzletemberek a figyelmébe ajánlották, elment Budapestre és élőben is annyira tetszett neki, mint a képeken. Az üzletember becslése szerint két-három év múlva adják majd át az Operaház hű mását, amelynek költségeit hozzávetőlegesen 200 millió dollárra (31 milliárd forint) becsüli.
A Makaón felépülő magyar Operaház a szórakoztató park új részén áll majd, a többi épülettől eltérően hangversenyterem és kulturális központ lesz benne. Az üzletember cége már megkapta az eredeti tervek másolatát a kulturális tárcától, ennek alapján a belső dekorációt is pontosan ugyanúgy készítik el, mint amilyen az eredeti.
Szedlacskó Zoltán, a térségben működő egyik magyar cég vezetője az MTI-nek beszámolt arról, hogy az épületben szeretnének egy kis magyar központot is kialakítani: magyar étteremmel, és bolttal. Reményei szerint magyar művészek is rendszeresen fellépnek majd a koncertteremben.
A budapesti Operaházat Ybl Miklós tervei alapján, 1884. szeptember 27-én I. Ferenc József jelenlétében adták át. Az Operaházat akkor kilenc évig építették. Makaó korábban portugál gyarmat volt, kilenc éve került vissza Kínához. Hasonlóan Hongkonghoz, különleges igazgatású terület, amely az "egy ország két rendszer" elve alapján megőrizte Kínáétól eltérő kapitalista társadalmi berendezkedését. Makaó mindössze 29 négyzetkilométer és kicsit több mint félmillió lakosa van, akik elsősorban a turizmusból és a kaszinókból élnek. Az 1,3 milliárd lakosú Kínában ugyanis kizárólag Makaón engedélyezik a szerencsejátékot, a kínaiak játékszenvedélye pedig közismert. A városban 29 kaszinó van, vagyis minden négyzetkilométerre jut egy. Tavaly Makaónak már több bevétele volt a szerencsejáték-iparból, mint Las Vegasnak, és 27 millió turista járt a városban. Az idei első adatok szerint pedig a világ legsűrűbben lakott területe lett, egy négyzetkilométeren már többen élnek itt, mint Monacóban.