Nem tervezi feladni zenei karrierjét a francia államfő felesége, akinek harmadik albuma júliustól kapható a boltokban. Carla Bruni ezt a "Carla és Nicolas - az igaz történet" című, csütörtökön megjelenő könyvben jelentette ki. A kötetben a negyvenéves modell/énekes úgy nyilatkozott: nincs szándékában munkát váltani. "Egyedül azon változtatok, hogy nem lépek színpadra - addig, amíg a férjem köztársasági elnök" - közölte Nicolas Sarkozy államfő felesége, aki szerint, ha Madonna is most indul turnéra, akkor neki is van még ideje erre.

Bruni, aki harmincas évei közepén kezdte zenei pályafutását, februárban, egy három hónapos románc után kötött házasságot a francia elnökkel. Könyvében beszámol arról, hogy első találkozójukra egy párizsi vacsorán került sor, amelyet a francia reklámguru, Jacques Seguela rendezett. "Seguela november 13-án telefonált nekem, hogy elhívjon egy vacsorára aznap este. Megkérdeztem, ki lesz ott, és ő felsorolta a neveket, köztük Nicolas Sarkozy-ét" - idézte fel a kapcsolat kezdetét Bruni, majd így folytatta: "Kíváncsi lettem, így elmentem a találkozóra, ahol rájöttem, hogy az este valójában egy vakrandi. Jó, nem teljesen vak, de a három pár mellett mi ketten voltunk még jelen - mindketten egyedülállóak." A pár egész éjszaka beszélgetett, Sarkozy pedig egy újabb vacsorára hívta az énekesnőt másnap estére - ezúttal már a többi vacsorapartner nélkül. A pár februárban összeházasodott. (Független Hírügynökség)