Ismét részt vett férje, Blake Fielder-Civil bírósági meghallgatásán Amy Winehouse, a tárgyalótermet pedig Disneylandhez hasonlította, írja a Digitalspy. Az énekesnő nem először járt a bíróságon, nemrég azzal okozott felfordulást, hogy a meghallgatás közben üzeneteket küldözgetett férjének és suttogott hozzá.  Fielder-Civil egyébként tagadta az ellene felhozott vádakat - azaz szerinte nem próbálta hamis tanúzásra bírni a Derbyshire megyei Risley Hall White House nevű kocsmájának csaposát, és a súlyos testi sértés vádpontban is ártatlan. Winehouse-nak egyébként a lisszaboni Rock in Rio fesztiválon adott borzalmas koncert után azt javasolták, rúgja ki a zenészeit, ám Wino azt mondta, soha nem tenne ilyet, hiszen ők olyanok neki, mint a családja: „Rengeteg időt töltöttünk együtt, soha nem lennék képes úgy elveszíteni a fejemet, hogy kirúgjam őket” – nyilatkozta az énekesnő a FemaleFirst szerint.