A lánycsecsemők minden idők legalacsonyabb élve születési rátáját regisztrálták Indiában – adta hírül az MTI ActionAid brit jótékonysági szervezet információi alapján. A szervezet a kanadai Nemzetközi Fejlődési Kutatóközponttal közösen jelentette meg az Eltűnő lányok című dokumentumot, amelyik szerint növekszik az elvetetett nőnemű magzatok száma, illetve azoké a lánycsecsemőké is, akiket magukra hagynak, és ellátatlanságuk halálhoz vezet. A vizsgálat során hatezer családot kérdeztek öt északnyugat-indiai államban, majd a nemzeti népszámlálási adatokkal végeztek statisztikai összehasonlítást. A jelentés rámutat, az indiai nőkre óriási nyomás nehezedik, környezetük azt várja tőlük, hogy fiúkat szüljenek, a lányokat sokkal inkább tehernek, mintsem áldásnak tekintik. Ennek megfelelően a családok, az ultrahang segítségével kiderítve születendő gyermekük nemét, lány esetében az abortuszt választják, holott egy 1994-es törvény tiltja a nem szerinti szelektív terhesség-megszakítást. A brit orvosi folyóirat, a Lancet szerint, az elmúlt 20 évben Indiában 10 millió lánymagzatot vetettek el.