A melegparádé betiltását követeli az egyház Bulgáriában

2008.06.27. 16:11

Az első szófiai melegfelvonulás betiltását követeli Bulgáriában a befolyásos ortodox egyház és a szélsőjobboldali pártok – írja az MTI.  A szombatra tervezett parádé helyszínét a tiltakozások miatt eleve át kellett tenni a belvárosból egy távoli parkba, miután a városi hatóságok aggódtak a lehetséges veszélyek miatt. Az egyház most azzal érvel, hogy az esemény aláásná az ország keresztény hagyományait. "A bolgár társadalomban egészséges, erős és erkölcsös személyekre van szükség a hitre, imádságra, bűnbánatra, becsületre, keresztény kultúrára és erkölcsökre alapozott új élet építéséhez" - hangsúlyozta az egyház egy pénteki nyilatkozatában. Bulgáriában a homoszexuálisoknak nyílt ellenségeskedéssel kell számolniuk a 2003-ban elfogadott törvény ellenére, amely védi a jogaikat. Idén kis híján a budapesti melegfelvonulás is elmaradt, ugyanis a rendőrség betiltotta a rendezvényt arra hivatkozva, hogy akadályozza a forgalmat. A tiltóhatározatot később visszavonták, mert a gyülekezéshez való jog és a szabad véleménynyilvánításhoz fűződő társadalmi érdek biztosítása elsőbbséget élvez.