Sztárparádé Nelson Mandela születésnapi koncertjén

nef
2008.06.27. 12:39

Igazi sztárparádé várható azon a péntek esti koncerten, amelyet Nelson Mandela 90. születésnapja tiszteletére rendeznek a Hyde parkban. A háromórásra tervezett rendezvényen mások mellett fellép Annie Lennox, Leona Lewis, Amy Winehouse, valamint a Queen, a Simple Minds, a Sugababes és afrikai zenészek és kórusok is.
A július 18-án a 90. életévét betöltő Mandela előtti tisztelgés jegyében rendezendő koncert szervezői a bevételéből a volt dél-afrikai elnök 46664 nevű, az AIDS-elleni küzdelmet segítő alapítványát támogatják. A szervezet onnan kapta nevét, hogy a Nobel-békedíjas Mandela ezt a számot viselte 27 éves börtönbüntetése alatt, amelyet a dél-afrikai apartheid elleni kiállása miatt kapott. A londoni koncertre is összesen 46664 belépőt adtak el, amelyek darabja 65 fontba (19.500 forintba) került.
Nelson Mandela egyébként már hétfőn a brit fővárosba érkezett, hogy részt vegyen a koncertet megelőző háromnapos rendezvénysorozaton. Ennek keretében szerda este díszvacsorát adtak a politikus tiszteletére, amelyen a koncert fellépői mellett részt vett Gordon Brown brit miniszterelnök és Bill Clinton volt amerikai elnök is, valamint az amerikai talk show házigazda Oprah Winfrey, és számos színész, köztük Robert De Niro, Will Smith és Uma Thurman is. (FH)