Az olimpiai bajnokot gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség, mert volt párja feljelentette. A Blikkből kiderült: testi sértés és életveszélyes fenyegetés miatt nyomoznak Növényi ellen. Exe 11 év után hagyta ott a birkózót, mert más oldalán biztosabbnak tűnt a tartós boldogság. Ezt követően áprilisban feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, de a nyomozás csak most jutott oda, hogy Növényitől ujjlenyomatot kérjenek, és fotóját is nyilvántartásba vegyék.

Növényi szerint megalázó volt a procedúra. „Hivatalos az eljárás, így nem tagadhatom. Többet nem mondhatok, nem akarom, hogy bárki azt gondolja: nyilatkozatommal befolyásolom a nyomozást.” A lap információi szerint a vádak nem megalapozottak, ugyanis Növényi a szakítás után egy barátjával ment vissza a házba, aki állítja, nem bántalmazta volt kedvesét a bajnok. Az asszony állítása szerint mivel hasba rúgta nem tudott mást tenni, mint a közös gyermekük golfütőjével védekezett.