Frontálisan ütközött egy koala egy autóval Ausztráliában, a kocsi pedig 100 kilométeres tempóval még tizenkét kilométeren át vitte, mert az állat feje és egyik mancsa beszorult a hűtőrácsba. Mindezek ellenére a koala csodával határos módon súlyos sérülés nélkül túlélte az ütközést és a kéretlen fuvart. A kocsi vezetője csak útja végén vette észre az állatot, melyet csak úgy tudtak kiszabadítani, hogy egy ollóval szétvágták a hűtő rácsát. A koala kórházba került, ahol némi fájdalomcsillapítót adtak neki, aztán enni és inni is kapott. Az állat pár óra múlva már teljesen magához tért és jó étvággyal falatozott. A hím koalát máris "Ausztrália legszerencsésebb erszényeseként" emlegetik, s megmentői elnevezték "Ely 'Lucky' Grills"-nek, vagyis a Szerencsés Rácsos Elynek. Szerencsés Ely 45 napig marad az Australian Wildlife kórházban, amelyet Steve Irwin, a néhai nagy természet- és krokodilvédő alapított. Az intézetben egyúttal kikezelik egy chlamydiafertőzésből is.(MTI)