"Robotétteremnek" hívtak mostanáig Kínában vendéglőt, mert a vendégek azt hitték, hogy egyetlen házaspár robotol benne naponta 21 órán át. Mint kiderült, két pár vezeti, egymást váltva. Csakhogy két egypetéjű ikerpár-pár, mivel a sors úgy hozta, hogy teljesen hasonló mind a női, mind a férfi pár ízlése, így ikerpár kelt egybe ikerpárral.
Természetesen naponta váltották egymást az étteremben, ám a konyhában, így a vendégek csak azt érzékelték, hogy ugyanazokat az arcokat látják reggel hatkor, mint hajnali háromkor és elismeréssel adóztak a pár rendkívüli munkabírásának és szorgalmának. A témára ráharapott a Today Morning Post című kínai lap egy újságírója és az étterem tulajdonosával készült interjú során hamar megoldódott a rejtély.
A 33 éves férfiak amúgy 3 éve vették feleségül az ugyancsak ikerpár nőket és költöztek feleségeikkel Jivu városába. Örömmel vezetik éttermüket együtt, mert így nagy családként élhetnek és nem kellett elszakadnia senkinek az ikertestvérétől. Robot becenevük sincs kedvük ellen, és váltva is elég sokat dolgoznak, írja az MTI.