Megmentettek Costa Rica partjainál két halászt, akik összesen 44 napig hánykolódtak a Karib-tengeren - jelentette az AFP pénteken. A hajón eredetileg öten voltak. A San Vincent szigetéről származó halászok 44 nappal ezelőtt szálltak tengerre, de kifogyott az üzemanyaguk. Az öt férfit ezután sodorni kezdte a víz, miközben kizárólag nyers halat ettek és esővizet ittak. Egy hónap után a csoport megpillantott egy szigetet. Hárman közülük ezért úgy döntöttek, hogy elúsznak odáig.

"A barátom és én úgy döntöttünk, hogy inkább várunk a segítségre. Nem tudom, hogy ők túlélték e" - mondta hajótöröttek egyike, a 32 éves Anthony Nantan hozzátéve, hogy sokat éheztek a tengeren töltött napok alatt. A két, teljesen legyengült túlélőre végül egy halászbárka bukkant rá Costa Rica partjainál. "Olyan gyengék voltak, hogy alig tudtak megmozdulni" - mondta a mentésben résztvevő costa ricaiak egyike. Nantant és 22 éves kollégáját Limon városának kórházába szállították. Az 5 és fél méteres hajójukkal összesen 2300 kilométert hánykolódtak a karibi halászok. (FH)