Kísérőt kérhetnek a látássérültek a Sziget Fesztiválra

2008.08.10. 10:14

Fiatal szakemberek és önkéntesek kísérik a vak és gyengénlátó vendégeket az idei Sziget Fesztiválon. Az ingyenes szolgáltatás során nemcsak a tájékozódás válik könnyebbé, de jobban mégérthetik egymást a látók és nem látók.
Kísérő szolgálatot szervez a Sziget Fesztiválra a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete. Az érdeklődőknek előzetesen jelezniük kell, hogy melyik napon szeretnének koncertre vagy más programokra menni. Arra az időre a civil szervezet látó munkatársai és önkéntesei vállalják, hogy segítenek a be-és kijutásban, tájékozódásban. Mivel a rendezvényre elsősorban fiatalok kiváncsiak, a kísérők is huszonévesek lesznek, így lehetőségük nyílik arra, hogy jobban megismerjék egymás életét, mindennapjait.
Korábban más szervezetek már indítottak hasonló kezdeményezést, de az egyesület most először próbálkozik vele, mert a többieknek nagyon jók voltak a tapasztalataik. A civil szervezet azzal is elégedett lenne, ha naponta 1-2 látássérült embernek segíthetnének a Szigeten. Ez ugyanis megfelelne annak az aránynak, amit megbecsültek. A 65 ezer hazai vak és látássérült ember között ugyanis viszonylag kevés a huszonéves, és közülük sem mindenkinek van lehetősége vagy kedve a Sziget Fesztiválhoz.
Azért, hogy az ingyenes szolgáltatás zökkenőmentes legyen, arra kérik az érdeklődő látássérülteket, hogy telefonon jelezzék előre az igényüket, hogy melyik napon szeretnének kísérőt. Jelentkezni Illés Andrásnál lehet a 06-70/387-52-62-es mobiltelefonszámon. (FH)