Patkányhússal az élelmiszerpiaci válság ellen

2008.08.13. 11:20

Megoldható lenne a növekvő élelmiszerárak okozta globális válság, ha gazdagok és szegények egyaránt megkóstolnák a patkányhúst, legalábbis az indiai Bihar állam jóléti osztályának egyik tisztviselője szerint, aki szerdán mutatta be a nyilvánosság előtt a rágcsálómenüre vonatkozó javaslatát. Vidzsaj Prakas úgy véli, hogy a rendszeres patkányevéssel ráadásul csökkenne a rágcsálók által elpusztított gabonatermények mennyisége is. 
A tisztviselő elmondta, az északkeleti Bihar államban a gabona 50 százaléka veszik kárba évente a patkányok miatt. Prakash szerint a terve - ami ilyenformán kettős előnnyel jár - csodálatosan működhetne majd a gyakorlatban. A javaslat szerint a patkányhúst nem csak az otthonokban, hanem az utcai büfékben, éttermekben, sőt ötcsillagos nemzetközi hotelekben is fel lehetne venni az étlapra. 
Az ügyben már kapcsolatba lépett tekintélyes külföldi szállodákkal is, akik állítása szerint bátorították az ötletet, ám figyelmeztették is a nagyközönség lehetséges elutasító hozzáállására. Az emberek majdani reakciójából fakadó problémát érzi az ötlet szülőatyja is, ám emlékeztetett: Bihar államban már ma is előfordul, hogy patkányhúsra fanyalodnak az emberek. "Ha ők meg tudják enni, akkor a többiek miért ne tudnák?", tette fel a kérdést Prakash, majd így folytatta: "A patkányhús javított a falusiak elégtelen tápanyagbevitelén, ugyanis ezekben az állatokban igen sok a protein". (FH)