Nem repülnek át a Lánchíd alatt szerda délután a Red Bull-verseny gépei, annak ellenére, hogy Juhász Gábor, az ünnep rendezvényeit koordináló operatív törzs vezetője szakhatósági vélemény alapján ehhez hozzájárult. A Red Bull cég azzal indokolta döntését, hogy a pályát már kijelölték. Utaltak arra is, hogy a Lánchíd és a Duna vízszintje közötti távolság a szükséges 9,5 méter távolságnál kisebb. Juhász Gábor igazságügyi és rendészeti államtitkár nem sokkal korábban az MTI-vel azt közölte, hogy a nemzeti hajózási és légügyi hatóság megfelelőnek találta a vízállást a repüléshez, ezért hozzájárult ahhoz, hogy a délutáni versenyen a pilóták átrepülhessenek a Lánchíd alatt. A Red Bull Air Race Bizottság még előző nap döntött úgy, hogy a versenyzők nem repülhetnek át a Lánchíd alatt a Duna emelkedő vízállása miatt; emiatt a pályát lerövidítették. A bizottság szigorú biztonsági szabályai értelmében a vízfelület és a híd alsó pontja között legalább 9,5 méternyi hely szükséges; a távolság jelenleg 9,3 méter.  (MTI)