John Mayer személye már nem tüzeli fel a paparazzók munkakedvét, amióta nem Jennifer Aniston a barátja. A FemaleFirst úgy tudja, a zenész csalódottnak érzi magát, amiért az utóbbi időben már nem koslatnak utána a fotósok. Egy fotóriporter így nyilatkozott John Mayerről. „Azt hiszi, azért, mert egy kicsit járt Jennifer Anistonnal, az azt jelenti, hogy már olyan híres, mint a színésznő. A múlt héten megérkezett egy partira kocsival. Feltűnő helyen állt meg, és azt hitte, majd a fotósok rávetik magukat. Nem így lett, és ez őt elszomorította.” Egy másik paparazzi John Mayer árfolyamának eséséről számolt be. Eszerint amíg a pár együtt volt, az énekesről készült felvételekért 20 ezer dollárt (3.2 millió forint) kínált az egyik magazin, a szakítás után már csak 200 dollárt (32 ezer forint).