Ambrus Attilának még négy éve van még hátra a letöltendő börtönbüntetéséből, az elzártság ellenére azonban sikerrel becsajozott - tudósított pár hónappal ezelőtt az Aktív a sátoraljaújhelyi fegyházból. Bár a Viszkis akkor már az októberi esküvőt tervezte, a mai adásból most azt tudhattuk meg, hogy a románc véget ért. "Életemben először akartam volna megnősülni, akkor is elszaladt előlem" - mesélt szűkszavúan Ambrus a kameráknak. Ezen felül csak a már nem újdonságértékű dolgokat tudhattuk meg róla: hogy a főiskola mellett elvégzett egy kerámia-tanfolyamot is, és azóta lelkesen korongozik (a vázák mellett kedvenc motívuma a viszkis-körszakállal díszített, rabruhás figurácska); hogy buzgón edz, és napi húsz kilométert fut (persze részletekben, és ha lehet esőben, mert az olyan, mint a szabadság), és hogy három cellatársával jól kijön, esténként römiznek, a vesztes pedig fekvőtámaszokat nyom.