Nemcsak a gyerekek jellemére káros az édesség - fiatal lovaknál is nemkívánatos hatása van, fedezték fel a montanai egyetem (USA) kutatói. Jan Bowman takarmányozási szakértő tizenkét, egymással rokon quarter horse fajtájú lovat idomított három héten át - tudósít a Der Spiegel című német hetilap internetes változata. A lovak ekkor részesültek az alapkiképzésükben. Hat ló csak szénát kapott, míg a másik hat egy gabonából és melaszból álló keveréket. Mindkét csoport annyit ehetett, amennyit akart - írja az MTI.

Az eredmény pedig: az energiadús takarmányt fogyasztó állatok félősebbek és engedetlenebbek lettek, mint társaik. Továbbá nehezebben hagyták felnyergelni magukat, többet futottak és többször voltak csökönyösek. Nehezebben viselték a ménestől való elválást is. A magok és melasz keveréke a tenyésztők által kedvelt takarmány, ugyanis csillogóvá varázsolja a szőrzetet - így a lovak vonzereje is megnő. "Az eredmények alapján valószínűsíthető, hogy a fiatal állatok kiképzésének hatékonysága növelhető, ha nem energiadús takarmányt kapnak" - mondta Bowman. "Ugyanakkor nem akarjuk a lótartóknál azt a benyomást kelteni, hogy ha éheztetik az állataikat, könnyebb lesz velük." ű Az általában 30 napig tartó alapkiképzés azonban nagyon fontos egy ló életében, megalapozza a további idomítást. Az itt elért sikerek megkönnyítik a későbbiekben a lovas dolgát.