A Tilos Rádiós és ex-Megasztáros műsorvezető Hajdú Péter hajléktalan-valóságshowjának egyik műsorvezetőjeként tér vissza a képernyőre jövő héttől, ahol Tornóczki "Éseztígyhogy" Anitával közösen terelgetik majd a szereplőket az új élet felé. Bakács - saját bevallása szerint - nem a tévéstáb tagja, csak akkor jelenik meg, ha szükség van rá, és leginkább arra vigyáz majd, hogy "a média ne csináljon hülyét" a szereplőkből - írja a Napi Ász. A Megasztár óta magát mellőzöttnek érző Bakács szerint a média nem lehet csak a feszülő tangás cicababáké, de ő már túlvan két nehéz éven, és ismét magára talált egy lap főszerkesztő-helyetteseként. Az új Megasztárról - melynek már nem zsűritagja - nem tartotta volna etikusnak beszélni, a lap kérdésére azonban annyit elárult, a kis magyar zenei piac ellenére szerinte még mindig elférne itt egy új David Bowie.

A saját felfedezettjeik közül csak Rúzsa Magdit és Oláh Ibolyát tartja igazán karizmatikus személyiségnek, szerinte Molnár Ferenc Caramel győzelme ellenére "sem csinált nagy karriert". Bakács leginkább rádiózni szeret, bár a Tilosban vezetett Honti és Hanna című műsor egyik műsorvezetőjeként - a Tilos többi műsorkészítőjéhez hasonóan - ő sem kap pénzt. Amikor azonban a Pont FM-ben egy hétig Fiala Jánost helyettesítette, lenácizta a Gój Motorosokat, akik emiatt feljelentést tettek. Bár ő erről nem akart beszélni, az egyesület vezetője, Mészáros Imre a lapnak megerősítette a hírt, és azt állítja: ők se antiszemiták, se nem fasiszták, és zokon vették, hogy Bakács később sem kért tőlük bocsánatot.