Három évig rejtegette másfél milliós zsákmányát a szarka

2008.08.31. 18:19

Három év után került elő egy ellopott eljegyzési gyűrű Nagy-Britanniában egyenesen a tolvaj lakhelyéről: egy szarka fészkéből. A madár akkor ragadta el a másfél millió forintot érő gyűrűt, amikor a 36 éves Julia Boaler zuhanyozott. A nő előtte lehúzta ujjáról és a fürdőszoba ablakának párkányára tette az ékszert. Amikor észrevette, hogy eltűnt, felforgatta az egész fürdőszobát, szőnyegestül, műanyagpadlóstul, még a kád külső borítását is kiszedték párjával, hiába - írja az MTI.

Utána még meg is vádolt egy szerencsétlen ablakpucolót, aki esküdözött, hogy semmit sem tud az ékszerről, bizonyíték meg nem volt ellene. A hölgy végül azt hitte, beleesett a gyűrű a kádba, elvitte a víz és már sohasem látja viszont az ékszert, ám - még mindig csak - vőlegénye (aki nem az ablakmosó) a minap megtalálta. Nem volt messze az utóbbi három esztendőben: csak kertjük végbe kellett menni és a szarkafészekben észrevenni - adta hírül a Daily Telegraph című brit lap. A pár talán csak erre a csodára várt: úgy döntött, hogy hamarosan egybekel. Hogy az ártatlan ablakpucolótól bocsánatot kért-e a nő, arra nem tért ki a hír.