horoszkóp

Eperjes Károly szerint Utasi Árpinak iskolában lenne a helye

2008.09.06. 08:32

Utasi Árpinak meg kell válnia Bendegúz szerepétől, ugyanis a Veszprémi Petőfi Színház vezetősége úgy határozott, a csantavéri fiúnak egyelőre még az iskolapadban van a helye, nem a színpadon - írja a Bors.
A fiú egy teljes évadon át játszott az Indul a bakterház című darabban, de Eperjes Károly, a színház művészeti tanácsadója úgy véli, a fiú életében most nem a szereplésnek kell a legfontosabb szerepet betöltenie. A különválást gazdasági okokkal magyarázzák, miszerint a próbák, az utazgatás, a színmű felújítása miatt időszerű a változtatás. A darabot, amelyet eddig kettős szereposztásban játszottak, a helybéli Őri Ádám főszereplésével állítanak színpadra. Természetesen ahol ragaszkodnak ahhoz, hogy Utasi Árpi bújjon Bendegúz bőrébe, ott a színház igyekszik eleget tenni e kérésnek.
Utasi Árpi édesanyja értetlenül áll a történtek előtt, ő úgy tudja, ősztől ismét számítanak fiára. Elmondása szerint majd akkor foglalkozik ezzel az üggyel, ha maga Eperjes Károly keresi fel.