A a legnagyobb és a legkisebb kutyafajta teszi a legtöbb kárt a lakásban, nevezetesen a dán dog és a csivava - állapították meg egy brit felmérés készítői, melyről az MTI számol be. Az utóbbiak életük során - átlagosan - 638 font (190 ezer forint) kárt okoznak, az előbbiek 200 ezer forintnyit, a tacskók pedig a maguk 133 ezer forintos kárértékével a harmadik helyezettek. Ebben a szőnyegek szétrágásától megrágcsált fotelkarfákon és összetört vázákon át a lekapart ajtókig mindent beleszámoltak a brittudósi kvalitású felmérés készítői. A legkevesebb bajt ugyanakkor a dán dogoknál nem sokkal kisebb, szintén nagytestű ebfajta, a bernáthegyi okozza, meg egy jóval kisebb, a mopsz.

A felmérés során 3 ezer kutyatulajdonost kérdeztek meg. 85 százalékuk ölebe zömmel kölyökkorában tette a legnagyobb kárt, de 15 százalékuk kutyája felnőttként is ugyanolyan romboló maradt. "Az igazi meglepetés nem a dán dog, mivel hatalmas testével elkerülhetetlenül lever dolgokat egy háztartásban, hanem a csivava. Amilyen kicsi, olyan pusztító" - mondta a felmérés vezetője a Daily Mail című brit lapnak.


Nézze meg, hogy öl!